Ilyent én is tudok

2021.11.21

Megrendeltem tegnap egy e-book-ot egy olyan nőtől, akinek sikerült 40 kilót fogynia azzal, hogy megtalálta a saját fogyásának lelki akadályait és ezeken túl tudott lépni. 

Persze gondoltam én, hogy majd megint az lesz, hogy "Minden fejben dől el", "Minden csak rajtad múlik" és a kedvencem, a "Szeresd magadat". Ezektől a falra mászom akkor is, ha nyilván igazak. Meg attól is a falra másztam, hogy komolyan? 107 oldal egy olyan tartalomért, amit én bármikor 30 oldalban 3 óra alatt megírok? Mindezt 3000 Ft-ért? Hát miért nem írok én is egy e-bookot? Ha csak 10 ember veszi meg, az is 30.000 Ft, egy egyszeri kis semmiség munkáért.

De persze többről van itt szó. Két tanulsága mindenképpen volt a könyvnek. Nyilván tudom, hogy bennem is vannak lelki gátak én is ragaszkodom valamiért a hájamhoz, nekem is vannak lezáratlan ügyeim a volt férjemmel, meg biztos a szüleimmel, vagy más felmenőimmel, de én azt gondolom, hogy nem kell ahhoz leülni velük megbeszélni ezeket a lelki gubancokat, hogy én túl tudjam tenni magam rajtuk. Elég, ha csak tisztában vagyok azzal, hogy most épp miért is döntöttem úgy, ahogy.

De ami a nagyobb felfedezés. Illetve nem is. Nem felfedezés, hanem egy elhatározás. Tényleg kell nekem a külső kontrol. Kell, hogy kiírjam, hogy figyelj, én most le fogok fogyni. Azért, hogy a bukástól való félelem nagyobb legyen, mint a csábítás, hogy feladjam. Tudom, hogy ez csak az első időkben kellene, hogy így legyen, ha van sikerélmény, akkor már nem kell ez a külső kontrol. Illetve megkapom majd a pozitív visszajelzésekből. De azt is tudom, hogy nem fogom ezt  a naplót nyilvánosságra hozni addig, amíg nem sikerül legalább 20 kilót fogynom. De lesz, amit meg fogok osztani akkor is, ha hülyeségnek tartom a Facebook-kitárulkozásokat. Meg fogom osztani a jó és egészséges kajarecepteket és meg fogom osztani, amikor mozgok, sétálok. Nem direktbe, csak pl. egy hajnali fotó erejéig az erdőben.

Ami viszont tényleg fontos: 

Mindig csak egy lépést kell megtenni, de azt a jó irányba.

Mindig csak egy napot kell végigcsinálni, de azt jól.

És még valami, hogy ezt tényleg be tudjam tartani: Minden nap lesz mérlegelés és vércukor mérés is. Ez lesz az én külső, objektív kontrolom.

Szóval a mai: 100,7 kg és 6,8

Bakker, azért 10 kilót fogytam és ENNYIRE (--) vagyok attól, hogy 2 számjegyű legyen a súlyom! Ne felejtsem már el értékelni azt, amit elértem!!!

Nem szedem most a Synjardy-t, mert problémát okoz már hetek óta. Viszont elkezdtem szedni ezt a gyógynövényes csodacuccot. Nézzük, mire jutunk így ketten.

Stílusos dekorációk © Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el