Asszem szerda

Igen, az biztos, hogy szerda van. Hogy hányadik nap, azt már nem számolom. Teljesen felborult minden.

Vasárnap nagyon gyengének éreztem magam. Nem csináltam egész nap semmit. Hétfőn és kedden délelőtt még bementem dolgozni, nem ettem semmit, Nem voltam éhes. Ittam egy NAT-ot. Aztán Lilit bevittem a fogorvoshoz, utána Dombóvárra mentünk a Tescoba. 3 óra felé már nagyon éhes voltam. Csináltam joghurtos zöldségsalátát, de nagyon nem esett jól. 

Aztán este jött Viktor, az álmomról beszélgettünk. Nem akarom leírni az egészet.

A nő, aki bejött a szobába, aztán bement a fürdőszobába. Menj utána, nézd meg, hogy milyen, kérdezd meg, hogy ki ő? Fogalmam sincs. Mintha fiatalabb lenne és szőkésbarna a haja. Azt mondja, hogy Ani vagyok, és nevet. Fogalmam sincs, ki az az Ani.

Viktor valamit magyaráz, közben elkalandoznak a gondolataim. Megint az a huszonéves lány vagyok, aki az ágyban fekszik. Megint bejön az a nő, de most már a fiatalabb, szőkésbarna. Ani. 30-as lehet. Leül az ágyamra, mint amikor az anya ül a gyereke ágya szélére. 

És akkor bevillan, hogy ő a lányom. Hiába, hogy én vagyok 20, ő pedig 30, mégis. Annyira szép, okos, teli van életörömmel.

Csak egy pillanatra villant be a kép. Úgy szerettem volna még benne maradni.

20 évesen teherbe estem. Úgy emlékszem, '89 nyarán lehetett, Münchenben történt egy templom WC-jében, a nudistastrand után. 10 hetesen vetéltem el. Úgy emlékszem, hogy ha lányom lett volna, Julcsinak neveztem volna el. Aztán eszembe jut, hogy először még Annát terveztünk. Vagy mégsem? Nem emlékszem már. Azt tudom, hogy a teherbe esést is isteni büntetésként éltem meg és a vetélést is. Pedig nem vagyok hívő. De azért mégis, egy templom WC-jében... Akkor 20 voltam. Ó most lenne 30.

Ma egész nap nagyon rosszul voltam. 4 óra körül felébredtem. Éhes voltam, de még mindig éreztem a tegnap esti salátát. Vagyis a hányingert miatta. Szédelegtem, azt hittem, leesett a vércukrom. Hát igen, 8,6-ra esett le. Úgy éreztem, hogy egy kis savanyú uborkát tudnék enni. Egy karikát bírtam lenyelni. Gondoltam, főzök egy jó csontlevest, az jól szokott esni. Kivettem a fagyasztóból a csontot, kiszedtem a zacskóból. Akkor láttam, hogy nem csont, hanem véres lébe fagyott marhapofa. Öklendeztem tőle. Mindegy, megfőztem a csontlevest. Közben dél lett, nagyon szép, napsütéses idő volt. Direkt kerti munkára való, de képtelen voltam bármit is csinálni. Elmentem sétálni egy kicsit az erdőbe és ott újra előjött az érzés, hogy a lányomat látom és annyira jó volt látni, hogy jól van, hogy rendben van. Az nem lehet, hogy az ő fogantatása, vagy meg nem születése büntetés volt.

Végre, ott az erdőben tudtam sírni is egyet.

Nagyon vacak a gyomrom. 

Lehet, hogy egy Unikum jót tenne.